Őskor

2424 Views 0 Comment

A világ legelső ruhái 100%-ban természetes összetevőkből, bőrből és szőrből készültek, mely a védelem és az álcázás célját egyaránt szolgálta. Míg manapság egyesek akár több százezret is hajlandók kifizetni egy bundáért, addig az őskorban ez volt az általános és alapvető viselet.

Kezdetben az emberek csak hanyagul magukra dobták öltözetüket, később azonban már szabtak, varrtak, sőt színeztek is. Cipő gyanánt pedig egy bőrdarabot kötöttek a lábukra.

 

Hosszú idő elteltével megszületett az első fonal, és így az állati mellett a növényi alapanyag. A ruhákat ezután már szövéssel hozták létre. A funkciónak tehát eleget tettek, jöhetett a díszítés: az öltözeten rojtok, a testen ékszerek jelentek meg.

Mivel kultúrájuk a termékenység körül forgott, a szépségideál a kövérség volt – ezt számos úgynevezett ,,vénusz szobor” bizonyítja. Az elhízás egyet jelentett az egészséggel, így minden férfi egy igazi nehézbombázóra vágyott.

A különböző törzsek lassanként  különböző viseleteket kezdtek hordani, s ezáltal létrejött a mai értelemben vett divat egyik legfontosabb aspektusa: az ,,egy csoporthoz való tartozás” érzése.