Elgondolkodtam. Mi lenne, ha olyan ruhákat viselhetnénk, amik azokat az értékeket képviselik, amiket fontosnak tartunk, azokat az elveket, amikben hiszünk és azt a világnézetet, amit a magunkénak vallunk? Én ez esetben biztos nem a fast fashion boltok fogyasztói társadalmat és a természet kizsákmányolását éltető és alátámasztó, szuperszonikus sebességgel változó termékeit hordanám. Választanám inkább az Armanit a maximalizmus, a Guccit a tradíció és a Diort a tiszta szépség miatt. A ruha nem státuszszimbólum, hanem értékképviselet lenne, a fizetőeszköz pedig nem pénz, hanem egy szeretetmérő lenne, ami a márka lelke iránti rajongást mutatná. Ezt a nemrégiben elolvasott Gucci (Patricia Gucci: Gucci – Egy sikeres dinasztia története) könyv jutatta eszembe, ami teljesen magával ragadott. Mély érzelmeket váltott ki belőlem, és most először őszintén elkezdtem vágyni egy Gucci darabra. Ez nem a villantásról vagy a villogásról szólna. Hanem az iránti tisztelet lenne, amit egy fantasztikus ember, Aldo Gucci hatalmas erőfeszítéssel felépített – egy divatbirodalom, ami a minőség, a kifinomultság és a család fontosságát hirdeti. Ezt követően Vivienne Westwood életrajzát vettem a kezembe. Már az első sorok után egyértelművé vált, hogy a két mű között ég és föld a különbség, akárcsak a két személyiség, a két író, a két ország és a két stílus között. Az első (nem túl pozitív) benyomás persze még az olvasás folyamán változhat, egyelőre mégis csak tovább erősíti bennem azt az ismerős érzést, ami egy szeretett ember vagy könyv után marad. Hiányzik. Tényleg. Nagyon. Inkább újrakezdeném a Guccit. Bár végtelenül romantikus lévén biztos, hogy a drámai szerelmi szál is befolyásolt ebben, folyamatosan küzdő stylistként Aldo kitartása, elhivatottsága és elszántsága teljesen lenyűgözött. Döbbenetes élet és tiszteletet parancsoló jellem. Igazi példakép. Fantasztikus lehet egy ilyen ember leszármazottjának lenni! Mindenkinek ajánlom, nem csak a divat iránt érdeklődőknek, de az igaz szerelemben hívőknek és az új ikont keresőknek is. Hozzám mindig közelebb állt az olaszok életigenlő, érzelmes és természetes szemlélete. Ez egy újabb bizonyíték számomra arra, hogy két ország stílusa nem csak öltözködésben, de gondolkodásban is egészen más lehet. Bár Vivienne Westwoodnak persze még megadom az esélyt, végigolvasom, és terveim szerint írok majd róla, de a Gucci könyv olyan mély nyomot hagyott bennem, ami miatt most már ezerszeresen remélem, hogy a divatszakmabeli munkámnak közvetlenül és közvetve is meglesz a gyümölcse, többek közt egy csodálatos Gucci darab formájában.
———————————
I was thinking. Thinking about what would be if we could wear dresses, that would represent the values we consider important, the principles we believe in and the ideology that reflects ourselves. In this case I surely wouldn’t wear the products of fast fashion stores that change in supersonic speed, confirming and verifying the consumer society and the exploitation of nature. I would rather choose Armani because of perfectionism, Gucci because of tradition and Dior because of pure beauty. The dress wouldn’t be status symbol, but value representation and the legal currency wouldn’t be money, but a love measurer that shows your adoration for the soul of the brand. The Gucci book (Patricia Gucci: In the name of Gucci) reminded me of this, which I read recently and I fell in love with completely. It evoked deep emotions in me and it was the first time I felt like I honestly want to have a Gucci creation. It wouldn’t be about flashing or being snobism. It would be a kind of compliment for a fantastic person, Aldo Gucci and what he built with a huge effort – a fashion empire that advertises the importance of quality, sophistication and family. After this I took the Vivienne Westwood biography in my hands. It immediately became clear that there is a big difference between the two works, two persons, two writers, two countries and two styles. The first (and not so positive) impression can change during the reading, of course, but it still just strengthens further the familiar emotion that is left after a beloved person or book. I miss it. Really. Very much. I would rather begin the Gucci book again. Though as an infinitely romantic person, the dramatic love story also influenced me in this, but as a continuously combating stylist Aldo’s perseverance, dedication and determination totally impressed me. Awesome life and respectful personality. A real role model. It must be fantastic to be a descendant of a person like him! I recommend it not just for people who are interested in fashion, but for everyone who believe in true love and surching for a new icon. I always prefer Italians’ life-affirming, emotional and natural point of view. This is just another proof for me that two countries can be very different not just in their style of fashion, but their style of thinking. Though, of course, I will give a chance to Vivienne Westwood, I will read it until the end and I’m planning that I will write about it too, but the Gucci book left a deep mark on me, so that’s why I hope thousandfold that my work in fashion business will have its success directly and indirectly, in the form of a wonderful Gucci creation.
0 Comments