Egy divatos könyvmoly

2863 Views 0 Comment

Igen, a rock zene mellett a másik szenvedélyem az olvasás. Ez már kis koromtól kezdve így van. Jelenleg szép- és szakirodalmat felváltva szoktam olvasni, utóbbi esetén természetesen csakis divatról. Ez a rajongásom ihlette legutóbbi fotózásomat, amikor egészen pontosan a három szintes, Nyugati téri Alexandra áruházba látogattunk el. Imádom a könyvesboltok és a könyvtárak hangulatát, sokszor álmodoztam róla, hogy egy ilyen helyen dolgozom, de már jó ideje ráléptem a divatszakma útjára, és már soha nem is adom fel, úgyhogy ez mindig megmarad egy ,,plátói szerelem munkának”. A szettemet a hely hangulatához illően, intelligens, de modern, kifinomult, de vagány stílusban alkottam meg. Nagyon szeretem Armanit, és tőle is az egyik kedvenc mondásom az, miszerint egy stylist, mindig stylist, akkor is, ha a buszon ül, akkor is, ha a híradót nézi. Tehát mindig a ruhákra fókuszál, folyamatosan kritizál és fejlődik, és még ezekből is ihletet merít. Na, ez nálam telitalálat! Mindezt bizonyítandó, én még az Agymenőkből is tudok inspirálódni, egészen pontosan Sheldon rövid ujjú pólót a hosszú ujjúra öltözködéséből – ez teljesen 90-es évek feeling, ami az utóbbi időszakban amúgy is trendi. Szóval ez volt az egyik ,,alapdarab”, amihez a nőiesítés végett egy gyönyörű, mit gyönyörű, a leggyönyörűbb (!) pliszírozott szoknyát vettem fel, a lazaság kedvéért egy metálrózsaszín sportcipőt, és ismét ellensúlyozásképpen egy áttetsző, fekete harisnyát, illetve csillogós zoknit. A rózsaszín palettába pedig végül még egy ilyen árnyalatú táskát is beillesztettem.

Rövid ujjú póló: DKNY – Peek & Cloppenburg
Hosszú ujjú póló: H&M
Szoknya: DKNY – Peek & Cloppenburg
Cipő: Högl
Harisnya és zokni: Calzedonia
Táska: DKNY – Peek & Cloppenburg

Photo: Bottka Rebeka
Helyszín: Alexandra Könyvesház
A postot támogatta az Arena Mall.