Giorgio Armani: (1934 – …)
Giorgio Armani a divat koronázatlan királya. Egy élő legenda, aki megalkotta a kényelmes elegancia fogalmát, és aki napjaink egyik legnagyobb luxusbirodalmán uralkodik. A változó trendek helyett ő az örök stílus hűséges híve.
1934-ben született egy olasz kisvárosban, Piacenzában. Még fiatalkorában Milánóba költözött, és máig nagyrészt ott él. A befejezetlen orvosi egyetem után kirakatrendezőként, majd beszerzőként kereste a kenyerét. Közel tíz éven át különböző divatházaknál dolgozott, például az Ungarónál és a Cerrutinál, ahol ,,Hitman” nevű kollekciójával letette karrierje alapkövét. Kezdetben inkább a fotózás érdekelte, a divat csak hobbit jelentett a számára, később azonban ez lett az igazi szenvedélye.
Az 1970-es évektől aktív tervezőként működik. 1974-ben (40 évesen!) hozta létre a ,,Giorgio Armani” márkát, ahol először kizárólag férfi ruházattal foglalkozott. Szakított a hagyományos, angol szabászattal, és forradalmasította az öltönyt. Eltávolított a töméseket, átformálta a vállat, karcsúsította a derekat, és szűkítette a nadrágot – így született meg elsőszámú találmánya, az úgynevezett ,,power suit”.
1975-ben kínálata bővült a női ruha részleggel, melyet hamarosan a kiegészítők követtek. Az ő viseletüket is hasonlóképpen, rendhagyó szabásvonalakkal modernizálta. Úgy akarta öltöztetni a nőket, mint a férfiakat, de anélkül, hogy elveszítsék nőiességüket. Célközönsége a gyengébbik nem erős tagjai voltak, akiknek otthon és a munkahelyen egyaránt meg kell felelniük. Nem csoda hát, hogy élete során számos díjat nyert.
Az igazán nagy hírnevet az 1980-as években a hollywoodi filmiparba való betörés hozta meg a számára, amikor olyan moziknak volt a jelmeztervezője, mint az ,,Amerikai Dzsigoló” vagy az ,,Aki legyőzte Al Caponét”. A hatalmas reklám következtében egyszersmind az akkoriban divatos narcisztikus testkultusz képviselője lett.
Napjainkban a ,,Giorgio Armani SPA” cégcsoport fogja össze a különböző projecteket, többek közt azt a két szállodát, melyek közül az egyik Milánóban, a másik Dubaiban található. A kreátor nem hisz az ,,oszd meg és uralkodj” elvében. Profi üzletemberként a körülbelül hétmilliárd dollárt érő vállalat egyedüli részvényese.
A lassan 80 éves Giorgio Armani nem gondolja magát idősnek. Aktívan dolgozik, és sokat utazik – szerinte ez tartja életben. Munkáját a folyamatos megújulás jellemzi, amely azonban sosem megy az eredeti arculat rovására. Ruháinál inkább a szabás és az anyag, mint a szín és a minta a lényeges – épp ezért általában fekete-fehér kampányképeken mutatja be őket.
E név jelenleg rengeteg terméket takar. Lehetségessé vált az, ami soha azelőtt: Armanit viselhetünk, Armaniban lakhatunk, Armanit ehetünk és Armanit ihatunk. Az Armani mára több egyszerű divatmárkánál, egy egész életstílust jelent.
Érdekesség:
– Gyűjti a saját portréit és a távol-keleti dolgokat.
– Nem szeret aludni, viszont igazi munkamániás.
– Imád edzeni, minden reggelt kondival kezd.
– Tervezett már mobiltelefont és pókerszettet is.
– ,,Emporio Armani Caffé” néven 7 albuma jelent meg.
– Vándorkiállítása több éve járja a világot.
– Ő volt az első, aki divatbemutatóját élőben közvetítette az interneten.
– A 2012-es Olimpián ő tervezte az olasz csapat egyenruháját.
– Milánói házában saját otthonán és cége néhány osztályán kívül található még egy hatalmas, földalatti terem, ahol divatbemutatóit szokta rendezni.
– ,,Armani Művészeti Intézet” néven létrehozott egy alapítványt, amely a közoktatásban tanuló gyerekeket segíti.
Márka: Giorgio Armani (felső árkategória, felnőttek), Armani Collezioni (közép árkategória, felnőttek), Mani (közép árkategória, felnőttek), Emporio Armani (közép árkategória, fiatalok), Armani Jeans (közép árkategória, fiatalok), Armani Exchange (közép árkategória, fiatalok), Armani Privé (haute couture), EA7 (sportruházat), Armani Junior (gyerekek), Armani Beauty (kozmetikum), Armani Casa (szálloda, lakberendezés), Armani Ristorante (olasz étterem), Armani Nobu (szusi étterem), Armani Bar (bár), Armani Caffé (kávézó), Armani Libri (könyv), Armani Dolci (édesség), Armani Fiori (virág)
Anyag: selyem, muszlin, len
Szín: fekete, sötétkék, grézs
Minta: egyszínű, csíkos, mikromintás
Stílus: elegáns, kényelmes, minimalista
Termék: öltöny, kosztüm, estélyi
Ikon: ,,power suit”
0 Comments