Dolce & Gabbana

1960 Views 0 Comment

Domenico Dolce és Stefano Gabbana: (1958 – … és 1962 – …)

Domenico Dolce és Stefano Gabbana hosszú ideje tervező- és üzlettársak, sőt 20 évig élettársak is voltak. Célcsoportjuk az erős, magabiztos nők és férfiak. Specialitásuk az alsóruházat felsőruházatként való hordása.

Domenico (alacsonyabb) 1958-ban született Szicílián, Stefano (magasabb) pedig 1962-ben Milánóban. Míg Domenico divattanulmányai befejezése után édesapja szabóműhelyében dolgozott, addig Stefano semmilyen effajta végzettséggel nem rendelkezett, egyszerű grafikusként a reklámszakmában tevékenykedett.

1985-ben alapították meg közös márkájukat, a ,,Dolce & Gabbanat”. Még ugyanebben az esztendőben szerepeltek a Milánói Divathéten, az ,,ifjú tehetségek” kategóriában, ahol igen komoly eredményt értek el.

Egy évvel később megjelent első önálló női kollekciójuk, öt évvel később első önálló férfi kollekciójuk. Ettől kezdve pályájuk folyamatosan felfelé ívelt. Míg árukínálatuk a menyasszonyi ruhákkal, a kiegészítőkkel és a kozmetikumokkal bővült, addig felvevőpiacuk Amerikával és Ázsiával. Első parfümjeik hatalmas sikert arattak, több díjat bezsebeltek velük.

Napjainkban Domenico a tervezésért, Stefano pedig a marketingért felel, úgy is mondhatnánk, hogy Domenico a kéz, Stefano pedig a szem. Ellentétes személyiségeik tökéletesen kiegészítik egymást, és ezáltal egy rendkívül változatos stílus született, melynek középpontjában a ,,szicíliai özvegy” karaktere áll.

Ihletet főleg a hazájukból, a történelemből illetve régi, olasz filmekből merítenek. És bár a férfiakhoz vonzódnak, imádják a női nemet, és ezt minden alkalommal kifejezésre juttatják művészetükben.

Kampányaik általában nagyon kreatívak és néha igen provokatívak. Olyannyira, hogy egyszer még egy jogvédő szervezet is megtámadta őket. Képeiken a sokáig védjegynek számító szoborszerű modelleket szép lassan felváltották az egyre érzelmesebb figurák, és ma már valódi, hús-vér emberek árasztják a híres, déli ,,dolce vita” hangulatot.

Mindemellett az utóbbi időben sajnos néhány akadályba ütköztek. A gazdasági válság mélyen érintette a házat; csökkent a bevétel, több üzlet bezárt, és megszűnt a ,,D&G” vonal. Ráadásul nemrégiben napvilágot látott egy adócsalási botrány, melynek következtében körülbelül két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték őket.

Dolcet és Gabbanat mára nem csak egy ,,&” köti össze. A közös munka és a közös szenvedély egy jól felismerhető és könnyen megkülönböztethető arculatot eredményezett. Fantasztikus múlt áll mögöttük, és reméljük, hogy a nehézségek leküzdése után egy még fantasztikusabb jövő vár rájuk!

Érdekesség:

– Első kiegészítőjük a sál volt.

– Kezdetben előfordult, hogy gyorsétteremben tartottak divatbemutatót, és barátaikat kérték fel hozzá modelleknek.

– Domenico családjának cége, a ,,Saverio Dolce” felel a ready-to-wear ruhagyártásért.

– A Motorolának és a Sony Ericsonnak mobiltelefont, a Martininek pedig díszdobozos üveget terveztek.

– Szűz Máriát ábrázoló darabjaik miatt a Vatikán teljesen felháborodott.

– Naomi Campbell jubileumi karrierjének megünnepléseképpen kiadtak egy pólókollekciót, amelyen a modell leghíresebb képei láthatók.

– Több könyvük és albumuk is megjelent már.

– Létrehoztak egy díjat az ifjú tehetségek támogatására.

– Madonnával közösen terveztek egy napszemüveg kollekciót MDG néven.

– Csak 2012. óta van haute couture vonaluk.

Márka: Dolce & Gabbana (felső árkategória, felnőttek), D&G (közép árkategória, fiatalok, volt), D&G Junior (gyerekek), Dolce & Gabbana Gold (étterem), D&G Martini Bar (bár), Postgarage (night club)

Anyag: csipke, farmer, selyem

Szín: arany, piros, színes

Minta: leopárd, virág, hímzés

Stílus: szexi, mediterrán, változatos

Termék: miniruha, fűző, fehérnemű

Ikon: óra, fekete vastagkeretes szemüveg

0 Comments

Leave a Comment