Prada

2328 Views 0 Comment

Miuccia Prada: (1949 – …)

A Prada egy igazi kortárs művészeti alkotás, amely mindig szembe megy az aktuális trendekkel, ugyanakkor mindig egy lépéssel azok előtt jár. Jelenlegi tervezője, Miuccia a divat jósnője, aki kiváló üzleti érzékkel megáldott férjével együtt kormányozza a márka hajóját.

A ház története nem most kezdődött. Miuccia nagyapja, Mario 1913-ban alapította meg a ,,Fratelli Prada” (Prada Testvérek) nevű céget, ahol luxus bőrtermékeket árultak elsősorban az európai arisztokrácia számára. Táskáik azonban egy idő után túl nehéznek bizonyultak, így átálltak a ruhák, cipők és kiegészítők gyártására. Mario azt a manapság igen elavult nézetet vallotta, miszerint a nő helye a konyhában van, ezért a család hölgytagjait kitiltotta a boltból. Ám a sors furcsa fintoraként halála előtt kénytelen volt mégis épp egy nőre, egészen pontosan a menyére, Luisa-ra bízni a vezetést, mivel fiát nem érdekelte a téma.

Miuccia Prada 1949-ben született Milánóban. Sohasem tanult divattervezést, politológiát viszont annál inkább. Kommunista párttag volt, női jogokért harcolt, és pantomimművésznek készült. A családi hagyomány azonban közbeszólt, és át kellett vennie az üzletet édesanyjától. Ez ellen kezdetben erősen tiltakozott, majd egyre jobban megszerette, és ma már az élete szerves részét képezi.

Amikor Miuccia Prada és Patrizio Bertelli találkoztak, nem csupán az életüket, de a karrierjüket is végérvényesen összekötötték. Az újdonsült férj kezébe vette az irányítást, és megreformálta a céget. Befejezték a külföldi importot, és ezentúl csak olasz alapanyagokból dolgoztak.

Az első nehézségek után, 1984-ben megalkották a ,,Pocone” nevű hátizsákot, amely szinte egy csapásra státuszszimbólummá vált. A készítésnél ugyanazt a fekete nejlont használták, melyet anno a nagypapa alkalmazott a táskák borításához.

A kezdeti időszakban, amikor a harsány darabok uralták a kifutókat, szándékosan a szolidság jellemezte ruháit, jelenleg pedig, mivel a divat terén egy jóval szolidabb világban élünk, pont a harsány oldalt képviseli. Imád inspirálódni, kísérletezni és meglepetést okozni, például szokatlan anyagkombinációk formájában.

1992-ben debütált a tervezőnő becenevét viselő Miu Miu márka, amelyet elmondása szerint azok a lányok ihlettek, akiket az iskolában irigyelt, és amely ha lehet, még fényesebb sikert aratott, mint a nagytestvér. Ezt követte szép sorjában az első férfi, fehérnemű és kozmetikai kollekció.

Az 1990-es évekre a világ egyik leghíresebb divatháza lett. A fokozatos növekedés következtében Monopoly-szerű gazdálkodásba kezdtek, és többek közt olyan márkák részvényeit szerezték meg, mint a Gucci, a Fendi vagy a Jil Sander. Ezzel párhuzamosan pedig a Prada részvények is kikerültek a tőzsdére. A 2000-es években azonban felfüggesztették a vásárlásokat, és napjainkban főleg a saját arculatukra koncentrálnak.

Ha a Prada szín lenne, akkor piros lenne. Ha a Prada hang lenne, akkor kiáltás lenne. És ha a Prada nem lenne, akkor a divat bizony egy nagyon unalmas dolog lenne.

Érdekesség:

– Az 1990-es években a nők kézitáskaként hordták a Prada kozmetikai táskát.

– A ,,Fondazione Prada” nevű alapítvány fiatal művészeket támogat.

– A Prada Sport síruházatát a legjobb oktatók tesztelik.

– A Miu Miu kampányaiban általában sztárok szerepelnek, így a képeken feltűnt már Drew Barrymore, Kirsten Dunst és Katie Holmes is.

– Az egyik firenzei Biennale-ra Miuccia Prada és Damien Hirst közösen tervezett ,,bogaras” táskákat.

– A texasi sivatagban található egy Prada üzlet installáció, amelyet két svéd művész készített.

– Az LG-vel közösen megtervezték a világ első érintőképernyős mobiltelefonját.

– 2010 augusztusában három divatmagazin ugyanazt a Miu Miu ruhát tette a címlapjára.

– A márka saját vitorlása, a Prada Luna Rossa több versenyt is megnyert már.

– Az egyik volt kollégájuk munkahelyi szexuális diszkrimináció miatt perli őket.

Márka: Prada (felső árkategória, felnőttek), Miu Miu (közép árkategória, fiatalok), Prada Linea Rossa (szabadidőruházat, farmer), Prada Sport (sportruházat)

Anyag: szőrme, nejlon, műanyag

Szín: piros, rózsaszín, színes

Minta: művészi, állati, növényi

Stílus: progresszív, intelligens, giccses

Termék: szoknya, táska, cipő

Ikon: Pocone táska

0 Comments

Leave a Comment