2018 legdivatosabb körömlakkjai

253 Views 0 Comment

Egy elegáns hölgy körömlakk palettája nagyjából a piros, az ezüst és a fekete háromszögén mozog. Ez alól persze lehetnek kivételek és árnyalat-beli különbségek, de e három szín örök klasszikusoknak számítanak, márpedig az elegáns nők imádják az ilyeneket. Legyen szó kis feketéről, hosszú, vörös estélyiről vagy egy csodás szőrmebundáról, ezek a körömlakkok minden szetthez és minden alkalomra kiváló kísérőpartnerek, mert sosem hagyják figyelmen kívül a dress code szigorú szabályait. Kutatások szerint a piros körömlakkot a legnagyobb szegénységben használták a legnagyobb előszeretettel éppen azért, mert jómódot sugárzott, és a nők így tiltakoztak az akkori helyzetük ellen. Mivel nehéz időszakból a történelem folyamán sajnos adódott jó néhány, a piros körömlakk szinte állandó jelenlétre tett szert, és ezzel véglegesítette helyét az örök klasszikus és nem utolsó sorban rendkívül elegáns lakkok listáján. De nem szabad háttérbe szorítani ezüst és fekete társát sem, melyekkel hármasban igazán jól csak szép, hosszú, mandula formájú körmökön mutatnak.

Dior
Pupa
Yves Rocher

Egy sportos lánynál a funkció az elsődleges, persze csakis oly módon, hogy ez sose menjen a jó megjelenés rovására. Talpraesett és gyakorlatias természetének megfelelően választja ki körömlakkjait – a lényeg, hogy nude színű legyen. Esetleg még az átlátszó, jótékony hatású változat is szóba jöhet, de a rövid körmökre a legjobb a bőrszínnel harmonizáló, természetes hatású árnyalat. Amilyen visszafogott körömlakkok tekintetében, olyan bevállalós a sportruházatban, épp ezért választ előszeretettel a neonszínek közül. Körmei nem akadályozzák meg abban, hogy szabadjára engedje fantáziáját, és szabad mozgást biztosítson neki, csúszhat, mászhat, emelhet vagy futhat, amennyit csak akar. Ráadásul a nude színeknek megvan az az előnye, hogy ha a kemény munka követeztében esetleg lepattogzana belőlük egy kis darab, akkor sincsen olyan nagy probléma, hiszen alig látszik. Persze edzés után nyomban javítja! Világosabb bőrű G.I. Jane-eknek a világosabb, sötétebb bőrűeknek a sötétebb és nem utolsó sorban jó minőségű lakk lesz a legkitartóbb edzőtársa.

Dior
Yves Rocher
Yves Rocher

Mindegy milyen, csak pasztell legyen! – szól a romantikus lány a körömlakk boltban. Persze a legszuperebb, ha az adott darab a rózsaszínek vagy a lilák közül való. Valójában előbbiből azonban bevállalja szinte az összes árnyalatot, leszámítva a nagyon erős, neon hatásúakat. Ezzel meg is könnyíti a dolgát, hiszen alapvető ruhatára a fehéren kívül nagyjából ezen színek mezsgyéjén mozog. Lehet hófehér csipkeruha, halvány sárga blúz vagy menta árnyalatú rakott szoknya, a lakkok mindegyikhez hibátlanul fognak illeszkedni. Általában hosszabb, de nem túl hosszú, mandula formájú körmökre pingálja őket (hiszen a finom ívek is számítanak), esetleg olykor lágyan vegyíti őket. Hercegnői ujjai mindig szépen ápoltak, és különösen díjazza, ha egy lakk esetében nem csak a beltartalom, de a külcsín is gyönyörködtet, mint ennek a különleges üvegcsének az esetében. Jöhetnek az apró díszek és minták, persze nem túlzott mértékben, mert a romantikus hölgyek mindig kerülik a túlzásokat és a feltűnést, az nem az ő stílusuk.

Guerlain
Pupa
Pupa

A fashionista lányoknak nem csak a ruhájukra és a kiegészítőikre, de a körmükre is érdemes ránézni. Hosszan vagy röviden, mandula vagy kocka formában viselt körmeiken ugyanis a legfrissebb trendek és a legextrémebb színek köszönnek vissza. Persze általában mindezek egyszerre. Nagy kedvence a szivárvány minden színében pompázó, metálfényű árnyalat, de az olyan különlegesebb körömlakk tónusokért is rajong, mint az ultraibolya vagy a királykék. Ezzel fejezve ki hihetetlenül színes személyiségét. Bár az összhatás néha egy papagájra emlékeztethet, árnyalatai ugyanolyan szépen harmonizálnak egymással, mint az említett madár tollai. És mégis ki szeretne szürke veréb lenni, ha lehet papagáj is? A lényeg, hogy meglegyen az egyensúly, hiszen a divat számára művészet, és mint abban, az arányok helyes eltalálása az elsődleges. Szinte mindent bevállal, jöhetnek a furcsa textúrák, motívumok és díszítések, lehetőleg egymással kreatívan kombinálva, választásának csakis magas színvonalú stílusérzéke és karakteres személyisége szab határt.

Pupa
Chanel
Yves Rocher